Rólunk

Egy nemzetközi keresztény közösség vagyunk, akik a Bibliát versről-versre tanulmányozva rácsodálkozunk Istenre és megvizsgáljuk, hogy mi hogyan válaszoljunk az Ő őszinte szavaira. Minden ima, dicsőítés és tanítás tolmácsolással zajlik (magyar és angol nyelven).

Gyere ahogy vagy és csatlakozz bocsánatot nyert bűnösök családjához, akik szeretnének tanítvánnyá (Jézus követőjévé) válni, akik szeretik Isten és szeretik egymást.

A vasárnapi istentisztelet dicsőítéssel, versről-versre Biblia tanulmányozással és havonta egy úrvacsorával zajlik. Az alkalmak hossza másfél óra.

LÁTÁSUNK & ÉRTÉKEINK

Közösségünk értéke, hogy vágyjuk Istent szeretni jobban, megismerni jobban és ennek eredményeként másokat jól szeretni. Ézsaiás 61. fejezete alapján a közösségünk alapelveit röviden a következőképpen foglaljuk össze: Jézus eljött, a megtört szívűekhez, Isten magasztalására megvált a bűneikből, kiküldve minket, helyreállítani régen elpusztult és elhagyott „városokat”, csatlakozva Isten dicsőítéséhez minden néppel együtt.

Hálásak vagyunk, ahogy egy nemzetközi közösségben tanulva alárendeljük a különböző kulturális háttereinket és együtt értjük meg, hogy mit jelent szeretni Istent, szeretni egymást, becsülni Istent és becsülni egymást.

TÖRTÉNETÜNK

 

Golgota Pécs története 2001-ben kezdődött, amikor Horváth Kávai Árpád egy nemzetközi csapattal  Pécsre érkezett gyülekezetet plántálni. Az évek során gyülekezet ugyan több helyre költözött a városban, de egy olyan hely volt ahol megtapasztalhatták Krisztus szeretetét. 2007-ben egy másik szolgálat miatt Árpád elköltözött és átadta a közösség vezetését Balázsnak aki jelenleg is pásztorolja azt. Az utóbbi években Golgota Pécs egy nemzetközi gyülekezetté vált, ahol több mint húsz országból vannak jelen a közösségben.

VEZETŐINK

LELKIPÁSZTORAINK

Stanzel Balázs

Pásztor & Presbiter

Kondor Ákos

Pásztor & Presbiter

DIAKÓNUSOK

Stanzel Leah

Kondor Hana

Varga Jonatán

Varga Brenna

Jacquelin Lesley

Jacquelin Azaria

Tóth Tamás

Czirokné Higi Réka

Ojo David

Ojo Leah

Van Santen Joop

Van Santen Marina