Rólunk
Egy nemzetközi keresztény közösség vagyunk, akik a Bibliát versről-versre tanulmányozva rácsodálkozunk Istenre és megvizsgáljuk, hogy mi hogyan válaszoljunk az Ő őszinte szavaira. Minden ima, dicsőítés és tanítás tolmácsolással zajlik (magyar és angol nyelven).
Gyere ahogy vagy és csatlakozz bocsánatot nyert bűnösök családjához, akik szeretnének tanítvánnyá (Jézus követőjévé) válni, akik szeretik Isten és szeretik egymást.
A vasárnapi istentisztelet dicsőítéssel, versről-versre Biblia tanulmányozással és havonta egy úrvacsorával zajlik. Az alkalmak hossza másfél óra.
Látásunk és értékeink
Közösségünk értéke, hogy vágyjuk Istent szeretni jobban, megismerni jobban és ennek eredményeként másokat jól szeretni. Ézsaiás 61. fejezete alapján a közösségünk alapelveit röviden a következőképpen foglaljuk össze: Jézus eljött, a megtört szívűekhez, Isten magasztalására megvált a bűneikből, kiküldve minket, helyreállítani régen elpusztult és elhagyott „városokat”, csatlakozva Isten dicsőítéséhez minden néppel együtt.
Hálásak vagyunk, ahogy egy nemzetközi közösségben tanulva alárendeljük a különböző kulturális háttereinket és együtt értjük meg, hogy mit jelent szeretni Istent, szeretni egymást, becsülni Istent és becsülni egymást.
Történetünk
Golgota Pécs története 2001-ben kezdődött, amikor Horváth Kávai Árpád egy nemzetközi csapattal Pécsre érkezett gyülekezetet plántálni. Az évek során gyülekezet ugyan több helyre költözött a városban, de egy olyan hely volt ahol megtapasztalhatták Krisztus szeretetét. 2007-ben egy másik szolgálat miatt Árpád elköltözött és átadta a közösség vezetését Balázsnak aki jelenleg is pásztorolja azt. Az utóbbi években Golgota Pécs egy nemzetközi gyülekezetté vált, ahol több mint húsz országból vannak jelen a közösségben.
Vezetőink

Stanzel Balázs és Leah
Kondor Ákos és Hana


Varga Jonatán és Brenna
Joel és Anna Eby Varghese


Lesley és Azaria Jacquelin
David Ojo


